A
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara
(1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30.)
F E L V É T E L T H I R D E T
a doktori (Ph.D.) képzésben való részvételre
az állam- és jogtudományok területén
A PPKE-JÁK Jog- és Államtudományi Doktori Iskola 2007 szeptemberében indítja nyolcadik alkalommal a doktori (Ph.D.) fokozat megszerzésére felkészítő,
három éves képzést nyújtó programját az állam- és jogtudományok területén.
A képzésben való részvétel feltételei
A doktori képzésre azok pályázhatnak, akik hazai egyetem állam- és jogtudományi karán legalább jó rendű (“cum laude” minősítésű) jogi diplomát
szereztek, vagy vállalják ennek megszerzését 2007. július 1-ig (akik ebben a félévben diplomáznak és diplomaosztójuk ezután lesz, elég a Tanulmányi Osztály igazolása), és két élő, tudományos kutatás körében alkalmazható idegen nyelvből középfokú "C" típusú állami,
vagy annak megfelelő szintű nyelvvizsgával rendelkeznek.
- Külföldi egyetem állam- és jogtudományi szakirányán szerzett és nem honosított, vagy nem állam- és jogtudományi egyetemi végzettséggel rendelkező pályázó
felvételi pályázatának elfogadásáról a Doktori Tanács dönt.
- Indokolt esetben – különösen a választott kutatási területre tekintettel – a Doktori Tanács a Felvételi Bizottság javaslatára elfogadhatja az egy
élő és egy holtnyelvből C-típusú, vagy azzal egyenértékű középfokú nyelvvizsgával rendelkező pályázó felvételi pályázatát is.
A képzés módja és díja
- nappali tagozatos hallgatói jogviszonyban, állami ösztöndíj mellett (5 fő részére);
- nappali tagozatos hallgatói jogviszonyban, kari ösztöndíj mellett (max. 5 fő részére);
képzés díja: 30.000.- Ft/félév
- nappali vagy levelező tagozatos önköltséges hallgatói jogviszonyban;
képzés díja: 70.000.- Ft/félév
- egyéni felkészülés keretében végzett doktori tanulmányokhoz lásd a Kari Doktori Szabályzat 26. §-át és 32. §-át a Doktori Iskola honlapján. (www.jak.ppke.hu)
A jelentkezéshez szükséges mellékletek
adatlap; (WinWord dokumentum)
- szakmai életrajz;
- a felsőfokú tanulmányok lezárását igazoló diploma/oklevél másolat(ok);
- az idegen nyelvi ismereteket igazoló diploma/oklevél másolat(ok);
tanszéki fogadónyilatkozat; (WinWord dokumentum)
- a kutatási terv vázlata
- a felvételi eljárás díjának (5.000.- Ft) befizetéséről szóló igazolás.
A jelentkezés módja és határideje
|
A pályázatokat levélben, a |
| |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Jog- és Államtudományi Doktori Iskola
Szentkirályi u. 28-30.
1088 Budapest |
|
|
Címre, vagy személyesen, a |
| |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Jog- és Államtudományi Doktori Iskola Titkárságán,
Szalainé Szikszai Krisztina doktori ügyintézőnél
III. emelet, 305. szoba
(megközelíthető a 310. termen, vagy a 301. átjárón keresztül) |
|
lehet benyújtani 2007. június 26-ig.
A jelentkezők felvételéről - a beadott pályázati anyagok és a július 15-ig esedékes szóbeli felvételi beszélgetés alapján - a Felvételi Bizottság javaslatára a Kar Doktori Tanácsa dönt.
A jelentkezéssel és a felvételi eljárással kapcsolatos további részletes információk, valamint a szükséges nyomtatványok letölthető változata a Doktori Iskola honlapján (www.jak.ppke.hu) érhetők el.
Információ: a 4297-291 telefonszánon.
A Doktori Iskola Koordinátorának, dr. Frivaldszky Jánosnak fogadó órája: hétfőnként 11- 13 óráig. Helyszín a Doktori Iskola (tel.: 4297-291) vagy a Jogbölcseleti Tanszék (tel.: 4297-229).
Budapest, 2007. 03. 19
|